Az ember boldognak születik, a körülötte lévő világgal összhangban erőre kap. Néha félreértenek minket, vigyorognak ránk, alapból elárulnak. Hol találhatsz erőt, hogy újra felfedezhesd magad, hogy szeress?
Gyermekkora óta szüleink szeretettel vesznek körül bennünket. Úgy tűnik, hogy az irántuk való aggodalmuk természetes szükségszerűség. Az emberi kapcsolatok megértéséhez vezető utunk a szüleink iránti szeretettel kezdődik. Mi akadályozza az embereket abban, hogy szeressék és tiszteljék egymást, mint önmagukat, mint szüleiket? Miért felejtjük el, hogyan adhatunk szeretetet a szeretteinek, és hogy őszinte örömet szerezzünk belőle?
Ennek középpontjában az elutasítástól való félelem, az a félelem áll, hogy megnyílik az ember előtt, hallja a mosolyokat, és közelebb kerül az emberhez, hogy megtapasztalja az árulást. Engedni a körülötted élő embereknek, hogy kínozzák a lelket, megengedhetetlen luxus és egyben csapda is. Azzal, hogy elzárkózunk az új ismerősök elől, megfosztjuk magunkat attól, hogy jó emberekkel, egy szeretett emberrel ismerkedjünk meg.
Hányszor nem lépnénk ugyanarra a gereblyére, minden új találkozás üres lap. Dobja félre az előítéleteket és bízzon abban a személyben, aki szükségessé és fontossá vált számodra.
Ne hagyja magát elbátortalanítani a szerelemben. Ne veszítse el a reményt, hogy boldog lesz. Találja meg az új napot életében elsőként, mert valóban még mindig minden előtted áll.
A szeretet felelősség, törődés és szorongás, de értelemmel tölti el az életet. Belső fénnyel tölt el! És a szentjánosbogarak olyan szépek ránézni!
