A pszichológus szokatlan sorsú ember. Ezt a szakmát nehéz összefüggésbe hozni a hozzá közel álló másokkal. Még ilyen embereknél is, ahol az embereknek - orvosoknak, tanároknak nyújtott segítség is az élen jár. A pszichológusnak be kell hatolnia az ember személyiségének legmélyéig, ha őszintén segíteni akar neki, megérteni a motiváció legfinomabb árnyalatait. Mi különös ebben a szakmában?
Lássuk, vajon minden embert érdekel-e a viselkedés eredete, rejtve van-e és nem mindig valósul meg az adott személy számára a cselekvés motivációja? Természetesen nem. Ez az érdeklődés nagyon specifikus, és nem fordul elő túl gyakran. Ez pedig arra utal, hogy nem minden ember lehet és nem is lehet pszichológus. Általában ez az érdeklődés, amely annyira szükséges ehhez a szakmához, gyermekkorától kezdve nyilvánul meg. Alig lehet mesterségesen beültetni.
Van-e mindenkiben vágy, hogy segítsen másokon, érdekli-e a másik élete, hogy jobbá váljon? Ismét nem. Mindenkinek megvan a saját célja, saját fókusza. Az a vágy, hogy segítsen egy másik embernek, ami annyira szükséges a pszichológus szakmájában, magában foglalja az erő és a személyes erőforrások megadását. Nem mindenki engedheti meg magának.
Tegyünk fel magunknak egy kérdést: a saját erőfeszítései eredményeként jelentkezik-e a mások segítésének vágya, vagy az élet folyamán jelenik meg, különféle tapasztalatokon átélve, amelyek egy embernél fordulnak elő? Erre a kérdésre nem könnyű válaszolni. E vágy megjelenését vagy hiányát mind az élet külső körülményei, mind a családi hagyományok, az ember saját keresése, a legközelebbi környezet stb. Alig lehet azonban elképzelni olyan helyzetet, hogy aki nem vágyik más emberek megsegítésére, szorgalmasan műveli. Minek? Találkoztál már ilyen emberekkel? Vajon egy ilyen ember megtesz-e valamit, ami érdekli őt, és megfelel a már kialakult érdekeknek és vágyaknak? Sokkal gyakrabban alakul ki az ember életútja abban, hogy másoknak segíteni akarjon, és végül egy olyan tevékenységi körbe tereli az embert, ahol megvalósíthatja törekvéseit.
Eddig kiderült, hogy a pszichológus hivatása hagyományos megértésében inkább hivatás, mint szakma - mint egy bizonyos típusú tevékenység kvalitatív elvégzésének képessége. De nézzük meg, hogy ez valóban így van-e.
Az olyan szükséges személyes tulajdonságok mellett, mint az emberi psziché mélysége iránti érdeklődés és más emberek segítésének vágya, a pszichológus szakmában rendelkeznie kell képességekkel és eszközökkel e tulajdonságok megvalósításához. Egyébként érdeklődő, kedves, együttérző, de teljesen tehetetlen, tehetetlen és semmit sem képes megváltoztatni. És természetesen, megértve az emberi szenvedés teljes mélységét, de semmire sem képesek, egy ilyen szakember érezni fogja alkalmatlanságát és haszontalanságát. Ez a helyzet érzelmi kiégéshez vezethet, és nagy veszélyt jelent egy olyan személy számára, aki ilyen szakmát választott.
És itt az a minőség, mint a professzionalizmus, éppen abban kezd szerepet játszani, hogy egyértelműen, hatékonyan és eredményesen végezzék tevékenységüket, segítsenek.
A korábbi minőségektől eltérően, a professzionalizmust csak saját munkánkkal lehet művelni. Tapasztalattal érkezik, edzésen keresztül, az emberekkel folytatott gyakorlati munkával, önmagának legyőzésével. És itt a legfontosabbak a tudatos erőfeszítéseink. A profizmus sokáig kovácsolódik, állandó erőfeszítésekkel és törekvésekkel, de egy bizonyos pillanattól kezdve kiderül, hogy ez a pszichológus személyiségének egyik legértékesebb eszköze.
Kiderült tehát, hogy a pszichológus valószínűleg nem hivatás vagy szakma, hanem a hivatás és a szakma harmonikus összeolvadása egyszerre. És hogy ez az ötvözet milyen lesz, csak egy adott embertől függ.
